Csarnai Beáta
HATHA JÓGA, AYURVÉDIKUS JÓGA, BABA-MAMA JÓGA, ANYAJÓGA, KISMAMA JÓGA
Az órádat hogyan jellemeznéd, milyen?
Átmozgató, feltöltő, tradicionális
Hogyan találtál a jógára?
Az első jógaóráimra a testmozgás miatt kezdtem el járni, ahogy sokan mások. Egyszer olyan jógaórán vettem részt, ami nemcsak ászanákat, hanem filozófiát, légzőgyakorlatokat és mantrákat is tartalmazott, és az az élmény azóta is élénken él bennem: az óra után hazafelé mintha siklottam volna a föld felett, a vállaimról eltűntek a terhek – hihetetlen kontraszt volt az előtte és utána érzet.
Mit jelent neked a jóga?
Nemrég valaki megkérdezte tőlem, hogy mit ad nekem a jóga, és hirtelen csak annyit tudtam mondani, hogy ha csak a jógára gondolok, jó érzéssel tölt el, és elkezdek mosolyogni. Szabadságérzést ad. Csak mozdulatok egy szőnyegen, amit úgy csinálok, ahogy nekem jó, ott tartok, ahol épp tartok, és az úgy van rendben. Megnyugtat, segít a jelenben lenni, kisimul az arcom. Kedves leszek, még ha előtte sárkány voltam, akkor is…
Mi a legfontosabb tanítás vagy tanács, amit adnál?
Erre a kérdésre itt hagynám az egyik kedvenc idézetemet Jungtól:
„Mindenki előtt ott van a változás kapuja, de az csak belülről nyitható.”
Az egyik legnagyobb tanítás számomra talán az önismeret fontossága, ami folyamatos tanulás. Évek óta haladok én is az önismereti utamon, amiben a jóga fontos szerepet játszik.
Mesélj magadról három érdekességet!
Pénzüggyel és könyveléssel foglalkoztam 15 évig. Egy multinacionális vállalat főkönyvelőinek osztályvezetője voltam, amikor elbúcsúztam ettől a világtól és megléptem a teljes karrierváltást.
Többféle egészségügyi problémát sikerült legyőznöm életmódváltással, a testi, lelki és szellemi egyensúlyom megteremtésével: endometriózist, inzulinrezisztenciát és pajzsmirigy-alulműködést.
Profi vagyok a költözésben. Csak az elmúlt 6 évben 5 különböző helyen laktam, 4 különböző városban.


Hogy fogja magát érezni a tanítványod az óra után?
A célom, hogy az órán résztvevők testileg-lelkileg feltöltődve álljanak fel a jógamatracról minden egyes gyakorlás után. Az egyik gyakorló fogalmazta meg úgy a múltkor, hogy elfáradt, de mégis feltöltődve érzi magát.
Kedvenc film?
Az egyik kedvenc filmem az Igazából szerelem, amit minden évben karácsony környékén igyekszem megnézni, szinte már hagyománnyá vált. A másik igazán klasszikus a Forrest Gump.
Kedvenc étel?
Imádom a rakott krumplit, és mióta növényi étrendet folytatok, megtanultam elkészíteni vegán módon is. Apukám istenien készíti, az alaprecept az övé…
Bolognai spagettin (persze vegán) pedig napokig el tudnék élni.
A jóga mellett mit szeretsz csinálni, hogyan szeretsz kikapcsolódni, töltődni?
Szeretek a természetben sétálni, a családommal lenni és beszélgetni, a kutyáinkkal kirándulni. Néha jól esik a város nyüzsgésében turistaként sétálgatni, máskor pedig bekuckózni a kanapéra megnézni egy filmet.
Ha bárhova elutazhatnál 2 hétre vagy hosszabb időre, hova utaznál, és miért pont oda?
Nagyon szeretek utazni, ezért nehéz választani, hogy mit emeljek ki, mert több ország is szerepel a tervek között. Olyan szerencsés vagyok, hogy elutazhattam 2 hétre Balira pár éve (számomra bakancslistás volt), oda mindenképp szeretnék visszamenni. Teljesen magával ragadott a hangulata, a természetközelisége, a szépsége, az emberek kedvessége és jókedvűsége, hite és lazasága az életszínvonal ellenére is.