Női-, kismama- és baba-mama jógaoktató képzés

230 ÓRÁS, 3 MODULOS TOVÁBBKÉPZÉS

Áttekintés

Helyszín: Útközben Jóga Óbuda, III. ker. Kunigunda útja 18.

Következő tanfolyam indul: 2022. október 2.

3 modulos (a modulokat külön is el lehet végezni*) jógaoktatóképzés már végzett jógaoktatóknak vagy azoknak, akik minimum egy éve rendszeresen gyakorolnak. 

A 3 modulos oktatóképzésen, amelyet nőknek ajánlunk, lehetőségük nyílik a jelentkezőknek elmélyedni önmagukban, nőiességük felfedezésében a jógán keresztül. Cél a nő megtalálása és teljes kibontakoztatása a tudatosság egyik fő eszközével, a jóga gyakorlataival, Előtérbe kerülnek olyan speciális technikák is a képzésen a jóga eszközei mellett, amelyekkel hatékonyan és harmonikusan tudja a nő önmagát megélni, ilyen pl. az ajurvéda. Minden élethelyzet kihívást jelenthet a nő számára, ennek megfelelően modulokra osztottuk a képzést, mely első szakaszában a nőt bontakoztatjuk ki, majd megtudunk mindent a kismamaságról és végül a babákkal való jógázás rejtelmeibe is beavatást kapunk.
A női jógában a nő megismeri a ciklikusságát, megérti a női működést, így nagyobb hangsúlyt tud fektetni a gyakorlásában is az alapelvekre.
A továbbképzésen igyekszünk minden olyan témát érinteni, amelyek határterületek a jógával és jól támogatják a gyakorlást, annak érdekében, hogy a nő meg tudja érteni és egyben élni azt a misztériumot és szakralitást, ami a női nem meghatározói.

Modulok:
A) Női jógaoktatóképzés: Brávácz Alexandra mesteroktató tartja, 100 óra
B) Kismama jógaoktató: Forgács Kovács Petra kismama és baba-mama oktató tartja, 100 óra
C) Baba-mama oktató: Forgács Kovács Petra kismama és baba-mama oktató tartja, 30 óra

* A C) nem végezhető a B) nélkül, de az A) és a B) végezhető a C) nélkül. Amennyiben mindhárom modult elvégzed 5% kedvezményt adunk a képzések árából. Akik nálunk végeztek alapképzést további 10% kedvezményt kaphatnak .

Időpontok

A képzés minden alkalommal 9-17 óráig tart.


Női jógaoktató
2022. október 2., 9. és 16.
November Hospitálások
December 4. és 18.
Január 12-15.
Vizsga: Február 25-26.

Kismama jógaoktató
2023. Január 21-22. és 28-29.
Február 11-12.
Vizsga: március 25-26.

Baba-mama jógaoktató
2023. március 4-5. és 11.
Vizsga: március 25-26.

Oktatók

Brávácz Alexandra
Hatha jóga és Vinyasa Flow oktató, Női jóga oktató, gyerekjóga oktató, gerincterápiás jógaoktató, Az Útközben jóga jógastúdió alapítója és vezetője, a közösség megteremtője, jógatáborok szervezője és tanítója. Mesteroktató.
A jógával először a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán találkoztam, ahova vallásbölcselet-filozófia szakra jártam. Ha onnan visszatekintek, úgy tűnik, mintha eredetileg teljesen másfelé indultam volna el. Pedig nem.
Berlinben nőttem fel, aztán Budapestre költözve jött az ELTE és a német szak, végül közgazdász lettem. Kalandos életem volt, egy Karib-tengeri szigeten, Dominikán, mint búvároktató dolgoztam.
Az életem mindig erről szólt, újra inspirálódni, új utakat keresni. Megtanultam mindig újrakezdeni. Új városok, új országok, új emberek. Folyamatosan kerestem valamit, nyugalmat nem lelve mentem és kutattam. Ennyi keresés után csak még több kérdésem lett és konkrét válaszok helyett jött az életembe a jóga. 20 éve gyakorolom, lassan 12 éve tanítom is ezt a hagyományt.
Forgács-Kovács Petra
Hatha-, kismama- és baba mama jógaoktató, feleség és két kisfiú anyukája. Művelődésszervező illetve kommunikáció szakos bölcsész diplomám van, rendezvényszervezőként dolgoztam, majd a jóga szépen lassan bekúszott az életembe.
Életem első jógaóráján 2010 tavaszán vettem részt . Az óra után (amit meglepetésemre meglehetősen nehéznek találtam) egyszerre éreztem magam fáradtnak és frissnek, kiegyensúlyozottnak és boldognak. Úgy éreztem végre megtaláltam a nekem való mozgásformát, minden szempontból.
A jóga sokkal több, mint egy sport – a testen túl a lelket is formálja. Az évek során gyakoroltam bikram, astanga, hatha, gerinc és kontakt jógát is. 2014-ben kezdtem el azt érezni, hogy én is szeretnék oktatni. Az akkori csodálatos tanárom terelt a kismama jóga irányába, és még abban az évben – mit ad isten -, az oktatóképzésen már kisfiammal a pocakomban vettem részt. Azóta pedig már a hatha jógaoktató képzést is elvégeztem, hogy minél több embernek átadhassam a tudásomat. Szeretem látni hétről-hétre a változást azokon, akik az óráimra ellátogatnak, az utat amit a jóga által bejárnak. Igyekszem minden tudásomat átadni gyakorlati és elméleti értelemben is és szívvel-lélekkel oktatni azokat, akik eljönnek hozzám.

Kinek ajánljuk a tanfolyamot?

A tanfolyamt már végzett oktatóknak ajánljuk vagy olyan gyakorlóknak, akik már több mint egy éve rendszeresen gyakorolják a jógát. Azok számára, akiknek még nincs jógaoktatói végzettségük, a képzést záró vizsga letétele után igazolást állítunk ki, hogy a tanfolyamot sikeresen elvégezte. Az igazolás jógaórák tartására önmagában nem jogosít fel, csak az 1éves jógaoktatói végzettség után. Jógaoktatói végzettséget nálunk 1 éves, 250 órás alapképzésünkön tudsz szerezni, de bármilyen máshol végzett alapképzés oklevelét elfogadjuk. Ha a képzést vezető oktató úgy ítéli meg, hogy az alapképzés nélkül is készen állsz az oktatásra, akkor le kell vizsgáznod az nálunk tartott alapképzés vezetőinél, Brávácz Alexandránál és Nagy Józsefnél, melyre természetesen egy hosszabb felkészülési időt kapsz.

Mit várunk el?

  • elköteleződést
  • rendszeres gyakorlást
  • modulonként 10 óra hospitálást
  • az oktatási napokon hiányzás nélküli részvételt
  • a házi feladatok időben történő leadását
  • a jámák, nijámák lehetséges legmesszebbmenőkig történő

Jelentkezés menete

1) Küldj el egy rövid bemutatkozó szöveget az utkozbenjogastudio@gmail.com email címre az alábbi tematikával:

  • mióta gyakorlod a jógát
  • mit jelent neked a jóga
  • fejtsd ki, hogy miért jelentkezel a tanfolyamra
  • miért szeretnél jógaoktató lenni

2) Biztosítsd a helyed 30.000 Ft előleggel, ami egyben egy regisztrációs díj. Lemondás esetén nem tudjuk visszafizetni, de ha egy évvel később kezded meg a képzést beszámítjuk. Kérjük, készpénzben fizesd be az előleget a stúdióban a recepción, vagy utald a Loveyoga Nonprofit Kft. bankszámlájára: 11703006-25963069-00000000

3) Töltsd ki a jelentkezési lapot, amelyet aláírva a felvételire kérjük, hozd majd magaddal.

A tanfolyamra történő jelentkezést két héttel a tanfolyam megkezdését megelőzően lehet visszamondani, utána már megszakításnak számít és a megszakításra vonatkozó szabályok lépnek életbe.

Jelentkezési határidő: 2022. október 2. ill. amíg van hely

A felvételi beszélgetés időpontjáról időben tájékoztatunk.

A felvételi beszélgetésre pedig kérjük, hozd el a tanfolyam díjának fennmaradó részét.

Részvételi díj és fizetési konstrukciók

Az egyes modulok ára külön elvégzés esetén: 

A) Női jógaoktatóképzés: 189.000 Ft
B) Kismama jógaoktató és C) Baba-mama jógaoktató együtt: 189.000 Ft
Csak B) Kismama jógaoktató: 159.000 Ft

 

Részletfizetés lehetséges, maximum két részletben, ebben az esetben a képzés ára 220.000 Ft. Az első részletet a képzés elején kérjük kifizetni, a második részletet pedig az utolsó alkalommal.

Pótdíjak:

A pótvizsga egy nap ára: 35.000 Ft
Ha hiányoztál egy napot, akkor a pótló óra ára: 12000 Ft/90 p

Hospitálás

Az oktatóképzésre járó hallgatók 10% kedvezménnyel látogathatják a saját Jógaközpontunk jógaóráit. A hospitálási ívet alá kell az oktatókkal írattatni.

Szálláslehetőség vidékiek, külföldön élők számára

A Jógaközpontunkban a szállás 3000 Ft/fő, matracot tudunk biztosítani.

Étkezés

Ha ebédet kérsz a hétvégéken, közösen megrendeljük, költsége kb. napi 2500 Ft (vegetáriánus főétel + desszert vagy leves és főétel)

Tantárgyaink a Női oktatóképzésen

A kötelező és ajánlott irodalom listáját az első alkalommal megadjuk.

  • A Hold és a ciklus
  • Előkészítő és befejező gyakorlato
  • Koncentrációs és meditációs gyakorlato
  • Mantrák
  • Pranayamák, mudrák, bandhá
  • Satkarma a böjt és a tisztítógyakorlatok jelentősége a női működésben
  • A női jóga, a nő a történelemben, Hold és a nő
  • Shíva és Shakti
  • Női és férfi szerepek
  • Anatómia – női ciklus, működés, hormonrendszer, női betegségek, nőgyógyászat
  • Hangműhely
  • Ajurvéda: az életmód és az életvitel, a menstruáció ajurvédikus nézőponttal
  • Oktatásmódszertan: a női jóga oktatása, mikor, mit
  • Jóga-pszichológia – a nő pszichológiája, Karma, Elengedés, Szerelem, Otthon, Hivatás
  • Jóga filozófia – Patanjali jóga szútra : jámák, nijámák
  • Relaxáció, jóganidra
  • Finom energetikai rendszerek – nadik és csakrák
  • Női archetípusok a görög  rendszer szerint
  • Hindu istennők és Tara szerepe
  • Ászanák – ciklus szerinti gyakorlás
Vendégoktatók a női képzésen:
Farkas-Boross Zita október 16. Hormonegyensúly
Trom Kata december 4. Tér-lélek-tan
Cseh Dorka – Szabadtánc
Nőgyógyász – Női anatómia

Kismama jógaoktató képzés

A 100 órás kismama jóga oktatóképzést nem csak oktatóknak, leendő oktatóknak, dúláknak, szülésznőknek, hanem babavárás előtt álló nőknek, illetve kismamáknak is szívből ajánlom. A kismamajóga a testi egészség fenntartásán túl segíti a várandósság tudatosabb megélését, valamint a szülés megkönnyítését is. Az oktatóképzés módszertana a hatha jóga alapjaiból, a távol-keleti illetve az Amazonas menti természeti népek technikáinak ötvözetéből származik.

 

A képzés tematikája

  • kismama jóga története
  • várandósság és a szülés anatómiája
  • várandósság pszichológiája
  • kismama jóga elmélete
  • kismama jóga gyakorlata
  • oktatáselmélet és módszertan
  • természetes megoldások a várandósság alatt felmerülő problémákra

 Baba-mama jógaoktató képzés

A jóga áldásos hatására általában a kismama jógára járó hölgyek igényt tartanak immár a babájukkal együtt is. Mivel ez egy érzékeny időszak, a kialakult bizalom miatt szívesen térnek vissza ugyanahhoz az oktatóhoz babájukkal. Ezen okok miatt a  babamama képzést szívből ajánlom, ha a kismama jógaoktató képzést szeretnéd elvégezni, hiszen ahogy a várandóságot a babázás követi, úgy követi a kismama jóga és a babamama jóga is egymást.

A képzés tematikája

  • baba-mama kapcsolat
  • jógagyakorlatok babával (kisbabás, nagybabás)
  • babamasszázs
  • egészségfejlesztő és mozgáskoordinációs gyakorlatok a babáknak
  • szoptatási ismeretek
  • mondókák, versek az órákra

A helyszín

Útközben Jóga Óbuda – jógastúdió, spirituális központ, közösségi tér

 

Városi elvonulóhelyként működünk, amit Indiában asramnak neveznek, mert ide konkrét céllal, feladattal érkeznek az emberek, hiszen srama azt jelenti, elindulni a belső szabadság felé vezető úton.

Óbuda egyik kisebb forgalmú utcájában, zöldövezetben található stúdiónk, egy családias hangulatú, Makovecz tervezte modern irodaház 2. emeletén, ahol modern, világos, jól szellőztethető három teremben várjuk a gyakorlókat. A stúdió mindenhol padlófűtéssel rendelkezik, így a hidegebebb napokon is kényelmesen, mezítláb tudunk a terekben közlekedni.

Várunk egy kellemes közösségi térbe is, ami egyben egy jól felszerelt konyha, ahol nyugodtan elfogyaszthatunk egy kellemes teát vagy beszélgethetünk az óra előtt vagy után az oktatókkal és a többi jógázóval.

A gyakorláshoz minden eszközt biztosítunk a hozzánk betérőknek, a matractól kezdve, a téglák, hevederek, ülőpárnák és minden egyéb eszközt is a rendelkezésedre bocsátunk, hogy a gyakorlás, minél támogatottabb legyen számodra.

A képzés az Love Yoga Nonprofit Kft. (felnőttképzési szám: B/2022/001163) képzési tevékenysége keretében valósul meg.