Rónai Róbert
HATHA JÓGA, 5 TIBETI RÍTUS
Fél életemben jógáztam, először öngyógyító technikaként használtam. Meggyőződtem róla, hogy működik – ezért szeretném továbbadni. Több mint húsz éve naponta gyakorlok és lassan tíz éve oktatom a hatha jógát.
Több korosztállyal és különböző egészségi szinteken élőkkel dolgozom: gyerekek, felnőttek, értelmileg akadályozottak. Oktatóként folyamatosan képzem és fejlesztem magam a jógaterápia és a thai jóga masszázs területén.
Személyesen nagyon sokat kaptam a jógától, ezért úgy érzem, ezt fontos másokkal megosztanom. A jógában több ezer éves tudást ismerhetünk meg, mely életképességét többek között annak köszönheti, hogy jelentősen képes megváltoztatni az emberek életminőségét. A jóga segítséget ad mindenkinek abban, hogy megismerje saját testét és testének a működését. A testtudatosság megerősödése nagyobb önbizalmat ad, és a jótékony hatások a finomabb szinteken is megjelennek.


Számomra fontos a gyakorlókkal, a csoporttal való aktív kapcsolat, és az órák felépítésében igyekszem a jógázók egyéni sajátosságait, érdekeit is figyelembe venni (egyik óra sem hasonlít a másikra).
Óráimon a gyakorlás áll a fókuszban és igyekszem segíteni a csoport tagjait, hogy az első lépésektől együtt tudják felfedezni a jóga gyakorlásának hatásait, eredményeit, áldásait.
A jóga a szentesített eszköz a célhoz. A cél pedig maga az út. A jóga útja.
Erre az útra várok minden érdeklődőt szeretettel!
Robi cikke a jógáról az Óbudai Anzixban, amelyben őt is megismerhetitek egy kicsit.