Kötődési programok

Egy párkapcsolatban sokszor választ egy nő, öntudatlanul persze, egy olyan férfit, amilyen az apja volt. A férfi pedig olyan nőt, amilyen az anyja. Mert a kötődési programjaink futnak, az ismerőst választjuk, újra akarjuk élni a kapcsolatot és ha az nem volt biztonságos, akkor újra akarjuk írni a történetünket.

Sajnos totális tévút.

Ha az apa elérhetetlen volt, olyan férfit keresünk, aki szintén elérhetetlen érzelmileg, akiért meg kell küzdeni, meg egyáltalán azért, hogy működjön a párkapcsolat. Az lesz a nagy lángoló szerelem, azt tudjuk annyira, de annyira őrülten szeretni, akinek meg kell harcolni a szeretetéért. A figyelméért. A kötődésért. Annyira odaláncoljuk magunkat az ilyen férfihoz, hogy az én-határaink szinte eltűnnek, összemosódnak a másikéval, eggyé válunk, bebújunk a bőre alá és ott nagyon, de nagyon átérezzük. Ha én ő vagyok, akkor minden rendben lesz, gondoljuk.

Ismerem, jártam ott. Nyolc évembe és négy, sőt lehet több szakításba is tellett, mire el tudtam szakadni, le tudtam magamról tépni, és sajnos még mindig olykor megjelenik bennem, mert a mai napig álmodom vele és az álmomban várom, hogy szeressen.

A szakítás utáni újra egymásra találás mindig kielégülést hoz, hiszen amikor visszajön a másik, megkapod azt, amit igényelsz, azt a szeretetet, amit apádtól a gyerekkorban nem kaptál meg.

A szakítás után ő akkor nagyon tudott engem mindig szeretni. De az ilyen kapcsolat törvényszerűen újra meg újra felfeslik.

Ahol dráma van a párkapcsolatban, ahol nem mennek könnyen a dolgok, ahol küzdelmes és te sokszor sírsz, ott biztos lehetsz, hogy a mintádat akarod újraírni, egy ilyen ember pedig soha nem fog téged úgy szeretni, ahogy neked erre igazából szükséged van. Nem az elérhetetlentől kell a szeretetet kiharcolni. Nem ugyanazt a szeretetet kell követelni a partnertől, amit gyerekkorban nem kaptál meg.

És ez a kulcs.

Meg akarjuk szerelni ezt a férfit, de közben ezen keresztül tulajdonképpen az apánkat akarjuk megszerelni, az apánkkal való kapcsolatunkat akarjuk megváltoztatni és újraírni.

De a jelenben nem lehet a múltra hatással lenni, a jelenben legfeljebb a jövőre lehet hatással lenni, ami elmúlt, az elmúlt, azt nem lehet felülírni és jól újraélni.

Ez egy nagyon sűrű erdő, ahol újra meg újra el fogsz veszni, újra meg újra jobban eltévedve pedig egyre jobban fogsz félni, mert azzal, hogy megismétlődik a múlt és te újraéled az elhanyagoltságot, csak még rosszabbul fogod magadat érezni. Persze egyre jobban fogsz teperni. Teljesen a végkimerülésig.

A saját józan eszedet fogod elveszíteni.

Lássuk a másik oldalt. A férfi, akinek elérhetetlen anyja volt, és mindegy, hogy azért mert az anya korai gyerekkorban meghalt vagy csak egyszerűen nem tudott kötődni a fiához és érzelmileg nem tudott kapcsolódni, vagyis aki nem tudta vigasztalni, ölelni, amikor kisfiúként félt és bizonytalankodott, megintcsak olyan nőt választ, ahol ezt újraélheti. Persze az a nő ilyen, akit szintén nem vigasztaltak, öleltek, tehát nem is tud vigasztalni, ölelni, olyan, mintha egy csecsemőtől várnád azt, hogy járni tudjon.

Felnőtt korban a férfi mindent el fog követni, hogy egy ilyen nőt találjon és majd jól megváltoztasson, mert akkor helyre áll a kötődési problémája és azt hiszi, így az anyjával való kapcsolatot tudja gyógyítani.

A probléma az, hogy a párkapcsolaton keresztül soha nem fogod tudni a szüleiddel a kapcsolatot rendezni. A férjed nem az apád és a feleséged nem az anyád. A múlt pedig a múlt. Elmúlt.

A szülőket az Olimposz tetejéről levenni nagy feladat és számos esetben látom, hogy az emberek erre maguktól képtelenek. Elakadva vergődnek a felnőtté válás csatornájában és benne maradnak hosszú évekig kitartóan egy ilyen párkapcsolatban, csodára várva.

Szerintem magában, egyedül ezt az ember nem tudja felülírni, ehhez szakember segítségét érdemes kérni. Nem mindig elég a jóga, viszont abban nagyon nagy löketet tud adni, hogy az ember akarjon egyáltalán változtatni, hogy lássa és belássa, van baj, de a terápiával kiegészítve tudunk általában együtt hatékonyan haladni.

A szülő nem Isten, nem hibátlan, nem tökéletes és igen, lehet, hogy nem adta meg neked azt a szeretetet, amit te igényeltél volna.

De ezek az évek elmúltak, ha ezt egy szülő elmulasztotta, nem lehet a másik emberbe csöngetve jelentkezni, hogy jó napot, itt vagyok, tessék engem akkor most már gyerekként szeretni.

Neked egyenrangú és felnőtt kapcsolatra van szükséged, a szülő-gyerek kapcsolat teljesen más energiájú, mint a párkapcsolat. A párkapcsolat a szakrális, kettes csakra szintje, míg a szülőkkel való kapcsolat már a négyes, a szívcsakra szintje.

Ráadásul ott van benne a csapda, téged csak egy olyan férfi/nő tud úgy szeretni, aki pont nem olyan mint az apád/anyád, csakhogy egy ilyen embert nem is látsz meg, vagy ha mégis belemész egy ilyen kapcsolatba, feszengsz benne, nem érzed kihívásnak, nincs benne dráma, unalmas. Nem elégít ki, amíg nem rendezed magadban ezt a szeretetigényt.

Szemben azzal a párkapcsolattal, ahol ismerős az elhanyagoló dinamika, ott végsőkig kitartasz, mert képtelen vagy elfogadni, hogy nem tudod a másikat megváltoztatni.

Taknyunk nyálunk folyik, a padlón kúszunk kéregetve egy kis leeső szeretetmorzsáért.

Az ember csak akkor tudja elfogadni, hogy az anyja vagy az apja nem tökéletes és esetleg nem úgy szerette, ahogy neki arra szüksége lett volna, ha elég érett és tudatos. Ehhez komoly munka kell, ez nem megy egyik napról a másikra. Több szétfoszlott jógamatrac és kiült terápiás fotel, mire az ember el tud jutni oda, hogy ne egy ilyen férfit/nőt válasszon és ne egy ilyen férfit/nőt próbáljon megváltoztatni és tudjon egy olyan férfit/nőt választani, akivel nincsen dráma a kapcsolatban.

A kötődési problémák továbbadódnak generációról generációra.

Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a gyerekkor elmúlt, te pedig közben felnőttél, nem követelheted azt, hogy a múltban szeressenek.

Fogadd el.

Éld meg a fájdalmadat. Kérj segítséget.

Hidd el, nagyon, de nagyon szerethető vagy. És ahhoz, hogy ezt meg tudd élni, nem kell a történelmet megváltoztatni.

Namasté

Brávácz Alexandra