Megfelelési kényszer

Egész életünkben a szülőknek akarunk megfelelni. Miért? Miért fontos az, hogy felnőtt korban még mindig a szülők elvárásai legyenek ott a fejünkben, hogy a szülők minősítése fontos legyen, fontosabb, mint a saját vagy a környezetünk értékítélete. Mégis miért?
Van erre egy teóriám. 

Az ember az az egyik, szinte egyedüli lény, aki miután megszületik, nem áll egyből lábra, mint mondjuk egy őzike vagy egy zebra, hanem 1 éven keresztül lóg az anyján, mire elkezd két lábon járni. Persze a két lábon járás különböztet meg bennünket, a két lábon járás felelősség. Teljesen más szemszögből vagy képes kiegyenesedve látni, szemlélni az életet.
Na most ez alatt az egy év alatt, hihetetlenül ki vagy szolgáltatva és még utána is, hány évig nem tudsz rendesen üríteni, pelenkád van, amit valakinek cserélnie kell, mert magadnak nem tudod, az ételt sem tudod megszerezni magadnak, és a pihenéshez is szükséged van valakinek a segítségére, hogy a fejed fölött fedél legyen. Egy évig csak kúszol-mászol, gurulsz a hátadra, onnan a hasadra és folyik a nyálad, kell még 2 év mire tudsz beszélni, igazán kommunikálni a környezeteddel, tehát megint csak ki vagy szolgáltatva, hogy a környezet, az első számú gondozó, jól tud e olvasni a sírásodból.

Ha azt nem tudja jól dekódolni, te fázol, közben ő meg azt hiszi, éhes vagy és megetet, akkor máris traumatizálva vagy, nem érzed magad biztonságban, szorongsz, jön a téged senki sem ért meg, egyedül vagyok a világon az összes problémámmal című fejezet.
Ráadásul mivel kajával, cumival nyugtatott meg, máris kialakult nálad az érzelmi evés szindrómája, vagyis felnőttként mindig evéssel (mértéktelen zabálással, ráadásul édessel, mert a tej édes és az édes íz nyugtató) kezeled a stresszt. Vagy jön a másik véglet, amikor elutasítod az ételt és evésproblémáid lesznek.
Mindezt azért, mert babakorodban anyukád nem tudott jól megnyugtatni. De a gond az, hogy megnyugtatásra szükséged volt egyáltalán, mert így vagyunk kialakítva, hogy ebben a kritikus első három évben függünk a szüleinktől. A három év rengeteg. Iszonyat sok.

Ennyi idő alatt kialakul, hogy a szülő az Isten, tőle függök, neki vagyok kiszolgáltatva. És ezt átviszed szépen a felnőttkorra.
Tehát felnőttként még mindig ezt keresed, még mindig van benned egy ilyen, hogy nélküle nem tudsz életben maradni, tehát oda meg kell felelnem.
Egy a baj, ha így viselkedsz, meg vagy ragadva ezen a szinten.
Nőj fel! Tudom, könnyű mondani, mert ezért tenni kell.
Mellette ott van az is, hogyha a szülők értékítélete ellenkezik az enyémmel, ami belőlem ösztönösen jön, akkor azt sem tudom validálni, hiszen a szülő az Isten. Ekkor a kettő összetűzésbe kerül.

Így inkább fel sem növök, nem akarok felnőtt lenni. Jön az, hogy nem 3 évesként ragadok meg, hanem a második szinten, kamaszként, amikor az ellenállás és a lázadás kerül előtérbe, mindenhol, minden helyzetben. Ezek a “felnőttek” harcolnak 30-40-50 évesen még mindig a szüleikkel és szeretnék őket megváltoztatni. Szeretnék, hogy megértsék őket. Nem fogják.
Mert anyut és aput nem lehet megváltoztatni! És nem is kell.
Na most mi következik ebből? Például párkapcsolati problémák. Mert 3 évesként, de kamaszként sem tudsz jól kapcsolódni. Mindent fogsz hozni a a párkapcsolatba ezekből az évekből, vagy hihetetlenül függsz a másik szeretetétől, gondoskodásától, vagy állandóan harcolsz a párkapcsolatban. Senki sem akar egy három évessel szexelni vagy ha a másik érett, akkor kamasszal. Tehát vagy találsz egy ugyanolyan három évest vagy egy kamaszt. Aki ugyanott tart, mint te. Mindkettőnek elköteleződési problémái lesznek, megcsal, elhagy, ghostingol. Nem valódi társ, de ez természetes ilynekor.
Ugyanez megjelenik a munkahelyeden is, minden autoriter személlyel szemben. Vagy más közösségekben. Semmilyen szinten nem fogadod el az autoritást, nem tisztelsz senkit, nem nézel fel senkire, nem fogadsz el senkitől semmilyen iránymutatást, még attól sem, akitől lehetne.
Vágd el a képzeletbeli köldökzsinórt! Legyél az, aki vagy. Ne függj senkitől és semmitől – ez a jóga tanácsa és ebben rendkívül segít, hogy ezt megtapasztalhasd.
Hogy annak láss mindenkit, ami.
A túlzott ragaszkodás a szülőkhöz nem célravezető, mert addig te gyerek/kamasz szerepben maradsz beleragadva abba a családba és nem tudsz saját, nem vagy képes saját, önálló családot alapítani. Ezért a rengeteg szingli.
Felnőtt azt jelenti, az a lény aki fel van nőve.
Átvedlett és megérkezett önmagához.
Vállald! Te nem az anyád vagy az apád vagy, hagyd az azonosulást.
A folyamat sokszor fájdalmas, a folyamat tele lehet szorongással, pánikkal, de ez csak a szülőcsatorna állapota, ami szűk, sötét és még nem tudod, mi van odakint. Pedig már nincs visszaút, ki kell lépned a fényre, visszabújni már nem tudsz anyukád hasába. Kint jó lenni, még ha tele van veszélyekkel. Kint lenni szabadság, itt lenni lehetőség! Az egyedüli lehetőség a megvilágosodásra.

Állja bele az utadba!
Brávácz Alexandra