a

Maha Sivaratri, Síva nagy ünnepe

Ma van a Maha Sivaratri, Síva nagy ünnepe.(2022.03.01.) Holnap pedig Halak-Újhold, egyben a nagyböjt kezdete.

Az egyik legnagyobb hindu ünnep a Síva Nagy Éjszakája. Síva a pusztító Istenség a hindu panteonban, viszont minden pusztulásban, minden elmúlásban ott rejlik az új potenciálja.

Síva az Adiyogi, az Első, az Eredeti, az Ősjógi. Ő a jóga mestere, a jóga első guruja. Tanítása szerint a jóga önmagunk megértéséről és irányításáról szól, a tudat ébredéséről. A Hold, ami Síva fején látható, a tudat szimbóluma. Az uralt tudaté.

Most megtapasztalhatjuk nagyon közelről a pusztulást. A régi romba döntését. Egy teljesen új világrend van születőben, de ezek még a fájdalmas vajúdás pillanatai. A régi végéhez érünk. A Halak-Újholddal zárul le az előző asztrológiai év.

Kérdés még, hogy elvérzünk-e ebben a folyamatban vagy képesek leszünk-e megszületni, de már egy magasabb szinten. Ez most még bizonytalan. Jelenleg csak a káoszt érzékeljük. A romokat és halált.

Most nagyon őrizni kell az éberség lángját.

Síva a hinduizmus három főistenségek egyike. Ők a trimurti – mely hármasságban Brahma a teremtés, Visnu a fenntartás és Síva a pusztítás, vagyis a jövő, a jelen és a múlt. A saját farkába harapó kígyó, az örök örvény.

Az újholdkor megszűnik ez a hármasság és együtt áll az idő. Kimerevedik és egyszerre van. Mint amikor megállítod a filmet és egy pillanatra mozdulatlanná válik minden.

Érdemes most ezen egy picit elmélázni. Mi is az, ami múlik most pontosan?

Nehéz megszólalni ilyenkor és nem is kell. Az Újhold a teljes sötétség. Az elmúlás. A gyász. A csend.

Halvány, halovány, halál, hal és a hál is a magyar nyelvben ugyanazon szótőről fakad.

A Halak-Újhold a tél vége és ezzel a konzervált, magunkban lefagyasztott érzelmek kiengedéséről szól. Most, hogy kezd kiolvadni bennünk az élet, lehet majd válogatni, mi az, ami nem támogató, amire vagy akire nincs szükség és mi az, amit tovább szeretnénk magunkban dédelgetni. Mi az ami meghal és mi az, ami tovább él.

Mely gondolatok és szándékok azok, amelyeket képes vagy elhagyni és melyek azok, amiket nem tudsz nem megtartani.

Meghalhat benned most az az én, aki igazából nem él. Az önbizalomhiányos, az, aki nem látja magát tökéletesnek vagy az, aki azt gondolja magáról, nem elég jó.

Mi állítunk magunknak gátakat. Nem lehet mást felelőssé tenni.

Napok óta, sőt hetek óta halál-meditációkat végzünk a szanghával. Szembesülni azzal, hogy ami keletkezik az el is múlik, szerintem az egyik legnagyobb kihívás számunkra.

Én most a halállal foglalkozom. Feküdj le te is savászanába, és szemlélődj. Figyeld a pillanat kimerevedését.

A füleink szerencsére nem hallanak messzire, a szemeink nem látnak Kijevig, a szaglásunk sem ér oda. Pedig attól, hogy valamit nem tapasztalnak az érzékszervek, az ott van. És nagyon közel jött hozzánk.

Az aggódás, a szorongás, a félelem óráit éljük. Amikor este lefekszünk, nem tudjuk, mire ébredünk. Most még biztonságban vagyunk, de azt nem tudjuk, hogy a következő órában is vajon abban lehetünk.

A Shivaratri a jóga gyakorlására és a szádhanára, életünk valódi feladataira irányítja a figyelmet. Mindenki foglalkozzon a saját életfeladatával és ne pazarolja el az időt most másra. A jóga ilyenkor kiemelt jelentőségű.

„Semmi az, kicsim, minden előhalál hasznodra van, az utolsó már olyan könnyű lesz, hogy észre sem veszed. Csak a legelső olyan, hogy azt hiszed, belepusztulsz. […] – Ez még csak egy előhalál – […] Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat. Hol van már akkorára belőled az az igazi szenvedés, amelybe belegyakorolt az élet, hol a tanácstalan kétségbeesés, hol vagy te, ép önmagad? […] Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben. Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz. […]. Szabó Magda

Síva arra emlékeztet, hogy a tudat uralása a győzedelmeskedés a halál felett. Aki a gondolatait, az érzelmeit és az akaratát uralja, az él.

Namaste

Brávácz Alexandra