Barangolásaim Tündérországban

Vasárnap reggel van, színes, könnyednek tűnő tartalom következik a társkeresés sötét bugyrairól. Persze nekem semmi sem könnyed, ha az életről van szó.

Mivel úgy alakult, ja nem, úgy alakítottam én az életem, még véletlenül sem szeretném a sorsra, anyámra vagy apámra és a ronda, zord világra hárítani a felelősséget, szóval úgy alakítottam eddig a világgal együtt, hogy jelenleg egyedül élek, gondoltam kipróbálom én is a Tindert. Nagyon sok olyan nővel jógázom, aki társat keres, ezért az is dolgozott bennem, hogy megnézem és legalább ebben is meg tudom osztani majd a tapasztalataimat, akkor is, ha azok jók és akkor is, ha nem. És még a végén tényleg itt lelem meg azt, akivel le tudok élni egy életet.

Mielőtt elmesélném a tapasztalataimat, előzetesen annyit, hogy igazából én soha nem voltam egyedül, soha nem jelentett problémát az ismerkedés. Az első komolyabb kapcsolatom már a gimi alatt jött és utána vele össze is költöztünk érettségi után, nagyon nagy szerelem volt és egy nagyon jó, biztonságos kapcsolat. Csak fiatal voltam és azt gondoltam, olyan mégsem lehet, hogy egy kapcsolatból meg lehet találni az Igazit, kalandokra vágytam és elhagytam. Sajnos. Mert a mai napig, ha valamit sajnálok az életemben, akkor ez az. Persze ez nem igaz így teljesen, mert akkor nem lennék az, aki, tehát igazából nem úgy sajnálom, de ha visszagondolok az összes kapcsolatomra, akkor nekem ő volt az, akivel a mai napig nagyon jól ki tudnék jönni.

Szóval azóta nem voltam egyedül, fiúk, férfiak jöttek mentek, férjhez mentem, elváltam, fiúk, férfiak jöttek, mentek. De most ott tartok, hogy nem megyek már bele egy olyan kapcsolatba, ahol nem érzem magam teljesen érzelmi biztonságban és ahol nem egyenrangú a kapcsolat. Egyformán teszünk bele és egyformán veszünk is ki belőle.

Olyan kapcsolatot szeretnék, ahol szabadabb tudok lenni vele együtt, mint nélküle egyedül .

Fontos a párkapcsolat, de már nem minden, a tinikorból már kijöttem, gyerekem van, tehát teljesen más célból szeretnék egy társat. Ráadásul bevallom, hogy én nagyon szeretek egyedül lenni, sok barátom is van, tehát egyáltalán nem élem meg magánynak a jelenlegi létet. Viszont a hétköznapokat szeretném megosztani valakivel, aki komolyan és mélyen lát engem és szeret, mert azért azt továbbra is tartom, hogy a párkapcsolat az, ahol az ember nagyot tud lépni önmaga felé, azzal, hogy a másikat úgy szereti, mint saját magát. Sem jobban, sem kevésbé. Szóval akkor is, ha egyedül nagyon szeretek lenni, abszolút párkapcsolat, sőt a válásom ellenére, házasságpárti is vagyok.

Így továbbra sem adom fel és keresem, mint tűt a szénakazalban.

Azt látom, hogy nehéz ismerkedni annak, aki a tudatosság útját járja, mert egyrészt rendkívül válogatós lesz, másrészt kevés olyan hely van, ahol hasonszőrűekkel tud ismerkedni. Ezért is hoztam létre a Jógarandi jógaórát, amit most Petra vezet nálunk és a Tudatosak társkereső FB-csoportját, mert ott olyanok tudnak belépni egy közös térbe, akik hasonlóan a jóga vagy más önismereti hagyomány útját járják, vagy egyszerűen csak próbálnak tudatosabban, figyelve és szeretettel élni. Programokat is fogunk nektek itt szervezni, voltak is a covid előtt, alatt kirándulások, majd ezen dolgozunk most megint.

Persze szuper lenne egy külön appot megalkotni, ahova olyanok iratkozhatnának fel, akik ebben mozognak, de én annyira túl vagyok terhelve, hogy ezt nem merem bevállalni, aki viszont lát ilyenben fantáziát és bele tudna tenni energiát, kérem, hogy jelezze, írjon és szívesen vagyok partner.

Nyilván mindenhol lehet ismerkedni, én sem vagyok az az otthonülős, járok színházba, koncertre, kiállításra, moziba, könyvbemutatóra, erdőbe, tehát lehet velem találkozni, de az tény, hogy szórakozóhelyekre egyáltalán nem, nem vágyom zajra, azt nem bírom, ha hangos és zsúfolt.

Van olyan ismerősöm, barátnőm, akinek működnek ezek az ismerkedős online felületek, de sokáig tartott magamnak bevallani, hogy sajnos nekem nem és nagyon megkönnyebbültem, amikor el tudtam engedni mély belátásból és nem félve, hogy akkor el leszek vágva a nagy lehetőségtől.

Nem. Hiszem és tudom, hogy fog jönni és meg fogom találni, hiszen már ott van és engem keres, csak nem látjuk még jól a jeleket. Ezen még dolgoznom kell.

Ha te is így vagy ezzel, akkor tudd, hogy nem baj, egyszerűen fogadjuk el, hogy ez az online társkeresés nem a miénk.

Én túl komolyan veszek mindent. Túlgondolom, túlzottan beleérzek. Mindennek mindig az életben számomra súlya van és ez a jógaoktatásban előny, de ebben a műfajban sajnos nem, ezzel összeegyezhetetlen, ezért is vagyok mostanra biztos benne, hogy szerintem ez a felület annak való, aki nem ilyen. És jó, hogy van, mert számotokra egy ilyen online felület biztosan opció, itt akár be is fejeződhetne ez a bejegyzés.

Nekem ez a komolyság annyira az alaptermészetem és segít amúgy a hétköznapokban eligazodni és jól végezni a munkám, az életfeladatom, hogy ettől megválni nem tudok és nem is szeretnék.

Hogy lehet nem komoly kapcsolatot akarni? Én már itt elakadok, nem tudlak nem komolyan venni. Kiderült az is számomra, hogy ez a felület elsősorban arra való, hogy alkalmi kapcsolatot keresnek az emberek. Persze nem csak, de főleg. Ahogy alakul? Ezt sem értem, hol van itt a tudatos önirányítás?

Igyekszem a jóga alapelvei szerint élni, a jamák, a jóga első lépcsőfokai között a negyedik pont a brahmacsárja, a tiszta élet, ebbe nekem nem fér bele az alkalmi kapcsolat.

Mielőtt ezt tudtam volna, összeszedtem magam és felregisztráltam, persze máris jött a következő bénázásom, hogy magamról képeket rakjak ki, mint egy prospektusba, némi dilemmázás után ezen aztán túltettem magam. Utána egyből jött a következő elakadás, hogy kép alapján válasszak valakit. Én nem tudok kép alapján választani, ez teljesen abszurd számomra. Miért nincs olyan app, ahol az illetőnek beszélnie kell? Ha mi csinálunk appot, biztos olyan lesz. Tehát önmagában az, hogy valaki hogy néz ki, ez nekem nem segít, sőt, inkább rengeteg elrettentő képet láttam.

Aki nincs fent elmondom, mivel találkozhat, de ti is osszátok meg majd a poszt alatt bátran a tapasztalatotokat.

Tehát, akit nekem kínált a program, mint valami teríték (áhhh), szóval:

– napszemüvegben van minden képen, tehát nem látom a szemét

– a gyerekével együtt szerepel a képen, imádnám, ha lenne gyereke, sőt, nálam ez például egy fontos tétel, hogy legyen neki is, ha nekem is van, de soha nem raknám ki a fiamat velem együtt a Tinderre, meg persze sehova nem rakok ki róla képet

– külföldi, tehát nem olvas magyarul József Attilát, akkor miről fogunk beszélgetni

– 5834 km-re van, távkapcsolatot köszönöm nem kérek

– egy monogram vagy egy betű, vagy énvagyokazigazi kiírás szerepel a neve helyén, miért nincs neve?

– nincs rajta nadrág

– nincs rajta póló

– a drága kocsija, motorja előtt pózol

– egy megrakott hússal teli asztal mellett ül, hatalmas sörös korsók között

– szét van varrva a teste (tetoválva), vajon hova férne fel az én nevem akkor?

– egy döglött hal van a kezében

– róla nincs kép, helyette vannak természetfotók, naplementék

– kirak mémeket, amin, gondolom számára híres emberek szájába adnak mondatokat, amik gondolom viccesek

– iszonyatosan el van hízva, ebből tudom, hogy testképzavaros és komoly önismereti problémái vannak

– iszonyatosan ki van gyúrva, nekem ez is ijesztő, ha valakit ennyire érdekel a test

– el van szállva magától, minden kép szét van filterezve és mindegyiken beáll, mint valami modell

– képes volt elmenni és stúdióban képeket csináltatni magáról, mindegyik mű

– ő a nagy művész, ez árad mindenből

– helyette a kutyája, a macskája, a kígyója vagy a papagája szerepel a képen

– minden fotón a kocsmában emeli a feleseket

– ketten vannak mindig egy adott barátjával vagy olyan is van, hogy egy lánnyal

– nem néz a szemembe, elfordul minden képen, vagy háttal ül, áll

– a képen egy kávés csésze van

– a képen egy tányér kaja van

– világvége hangulatú a feje

– a képen maszkban szerepel

Folytassam?

Hogy miket írnak a kép alá, az egy külön posztot megérne. Egyszerűen senki nem tudok jobbra húzni jó szívvel. Az elmúlt három évben le-föl lépek és ezalatt csak háromszor találkoztam valakikkel. Az egyikről kiderült, hogy gyakorlatilag náci, utálja a zsidókat, a másikról pedig a családja és az elhunyt anyja annyira köti, hogy abba nem férnék bele, a harmadik komoly kisebbségi komplexusokkal küzd és annyira hevesen gesztikulál és magyaráz, hogy az nekem ijesztő, egyszerűen sok. Ezek azok a tényezők, amit egy személyes találkozás alkalmával valószínűleg egyből kiszúrok és megspórolok magamnak három sétát az erdőben, ahol végig rosszul érzem magam.

Leiratkoztam, nem az én energiám, nem az én világom. Nem tudok ebben a közösségi létben részt venni. Maradok a hagyományos ismerkedési platformokon, a szabad levegőn, az igaz világban. Közben tudom, hogy sokatoknak nem okoz problémát itt ismerkedni, és többen találtatok társra az ilyen felületeken, és ezért tényleg jó, hogy ezek vannak, érdemes kipróbálni, ha nem vagy ilyen bonyolult ebben, mint én és el tudod hinni, hogy ezt is komolyan lehet venni.

És sajnos van még bennem valami, ami már önmagában egy gát, de ezt belátom hogy ebben korlátolt vagyok és régivágású. Ha belegondolok, hogy megkérdezi majd tőlem a fiam, hogy ugyan hol ismerkedtetek meg és erre nem tudok előhúzni magamból egy romantikus történetet, hanem azt mondom, hogy a Tinderen matcheltünk, hát ez már nekem önmagában nem fér bele és nem önazonos, de tudom, hogy ez hülyeség és haladni kellene a korral. De jelen pillanatban ez nekem még nem megy.

Legyetek önazonosak, ez a legfontosabb és vigyázzatok magatokra!

Brávácz Alexandra