Elsimítani a múltat

Ajánlottak nekem egy filmet, aminek a címe Időről időre. Régen láttam ennyire életigenlő mozit, nézzétek meg.

Sokszor gondoljuk azt, hogy bárcsak visszamehetnénk az időben, hogy máskor és mást mondanánk és akkor minden másképp alakult volna és bizony ez így is van. Ahogy reagálunk a helyzetekre attól függ, amit hoztunk magunkkal ebbe a születésbe és amit azóta tanultunk. És az nem mindig jó, sőt, sokszor a rossz minta miatt olyat reagálunk, amiből aztán jön egy csomó probléma. Gyerekként látjuk a szüleinket, ahogy ők reagálnak, az lesz az etalon. Akkor hasad a lélek először, amikor rájövünk, hogy egyáltalán nem jól reagáltak, mert nagy önellentmondásba és értékrendszerválságba kerülünk, hiszen addig azzal azonosultunk. Ez már egy jó állapot, ha van önreflexió, ha nincs, akkor az egy komolya probléma. Ezen érdemes magát mindenkinek átvergődnie, hogy lehet másképp, esetleg jobban is csinálni, mint, amit tanítottak nekünk és ettől még nem vagyunk rossz emberek. Nem érdemes a hülyeségeinket védelmezni csak azért, hogy az ént védelmezzük.

Merni bátran másképp élni. Merd a saját életedet élni! Persze ehhez tudni kell, hogy mit szeretnél, mi az, amit mások vártak el tőled és mi az, ami te valóban vagy.

A filmben a főhősnek nagyon támogató családja van, mégis sokszor mond olyat, amit megbán utána, szerencsére vissza tud menni az időben és okosabban, ügyesebben tud reagálni. Annyiszor tudja ismételni, ahányszor csak akarja.

Ha nekünk lenne ilyen képességünk, hogyan használnánk?

Közben rájön, hogy vannak olyan helyzetek, amit nem tud megváltoztatni, amit nem érdemes megváltoztatni, mert nem attól lesz jobb, ha megkíméljük magunkat bizonyos fájdalmaktól.

Csodálatos színészek, csodálatos történet, mély érzések. Ideális vasárnapi mozi az egyik legmeghatóbb zárójelenettel, amit valaha is láttam filmen.

Mindig azt hisszük, hogy temérdek időnk van, hogy mindegy, hogy mivel töltjük a napunkat, mert úgyis ki lehet törölni, meg lehet másítani, pedig ez nagy önbecsapás. Úgy és csak úgy érdemes élni, ahogy a film végén is elhangzik a tanulság, minden napot úgy megélni, hogy ne bánjuk meg, hogy úgy éljünk, mintha az lenne az utolsó napja az életünknek, mert talán akkor felfogjuk, hogy mennyire nagyon értékes az élet. Akkor felértékelődik. És akkor egyetlen egy napot nem fogunk boldogtalanul, a múltba révedve, másokat sértegetve, provokálva, bántalmazva, szeretetlenségben tölteni.

“A legtöbb amit tehetünk, hogy élvezzük ezt a rendkívüli utazást.”

Csak az itt és most számít.

Szeretettel,

Brávácz Alexandra